A pálya tüskék típusának kiválasztása és a rögzítési folyamat adaptálása
Melyek a teljesítménybeli különbségek és az alkalmazható forgatókönyvek a közönséges síncsúcsok és a spirális síncsúcsok között?
A közönséges síntüskék és a spirálsíntüskék szerkezetükben és teljesítményükben jelentős különbségeket mutatnak, alkalmazkodva a különböző vonaligényekhez. A közönséges síntüskék hengeres szerkezetűek, többnyire Q235 acélból készülnek, szakítószilárdsága 400 MPa vagy egyenlő, és kihúzóereje legfeljebb 60 kN, és alkalmas a hagyományos sebességű vasutak könnyű-tehervonalaihoz fa talpfákkal vagy beton talpfákkal. A spirálsíntüskék felületén menetek találhatók, amelyek 20 MnTiB ötvözött acélból készülnek, szakítószilárdsága 1000 MPa vagy annál nagyobb, kihúzóereje pedig 80 kN vagy egyenlő, nagyobb teherbírású{11}}. A közönséges vasúti tüskék könnyen felszerelhetők és alacsonyak, de gyenge a kihúzó{13}}erejük és a stabilitásuk, többnyire másodlagos vonalakban vagy ideiglenes vágányokon használják. A spirálsíntüskék szorosan kombinálódnak a meneteken keresztüli rögzítőszerekkel, nagymértékben javítva a kihúzó-erőt és a csúszásgátlót{16}}, és széles körben használják nehéz{17}}fuvarvasutaknál, nagysebességű vasutaknál és más, magas stabilitási követelményeket támasztó vonalakon. A spirálsíntüskék jobb korrózióállósággal rendelkeznek; horganyzás után élettartamuk 2-3-szor hosszabb, mint a közönséges síntüské, alacsonyabb karbantartási költségek mellett.
Melyek a szigetelt síntüskék alapvető funkciói és anyagtervezési pontjai?
A szigetelt síncsúcsok a villamosított vasutak és jelvezérlő vonalak kulcsfontosságú elemei, amelyek fő funkciója a sínáramkör szigetelése és a jelinterferencia elkerülése. Anyagkialakításuknak egyensúlyban kell lenniük a szigetelési teljesítmény és a mechanikai teljesítmény között; a szigetelőréteg nagy -szilárdságú nylonból vagy epoxigyantából készül, amelynek térfogat-ellenállása 10^8Ω·cm vagy annál nagyobb a szigetelési hatás biztosítása érdekében. A síntüske teste nagyszilárdságú ötvözött acélból készül, amelynek szakítószilárdsága legalább 800 MPa, kihúzóereje pedig nagyobb, mint 70 kN, és megfelel a vonalterhelési -hordozási követelményeknek. A szigetelőréteg szorosan összekapcsolódik a sín tüskés testével az öntési technológián keresztül, 5 kN/m vagy annál nagyobb leválási szilárdsággal, elkerülve a szigetelőréteg hosszú távú vibráció által okozott leválását. A szigetelt síntüskék nagy méretpontossággal rendelkeznek, szerelés után 0,5 mm-nél kisebb illesztési hézagtal, talpfával, biztosítva a stabil vágány geometriai helyzetét. Korrozív környezetben, például sós-lúgos és nedves területeken a síncsúcs testét korróziógátló-kezelni kell, és öregedésgátló anyagokat kell hozzáadni a szigetelőréteghez az élettartam meghosszabbítása és a sínáramkör hosszú távú stabil működése érdekében.
Milyen technikai előnyei vannak a kémiai lehorgonyzási eljárásnak a kénes lehorgonyzáshoz képest?
A kémiai lehorgonyzási eljárás megbízhatóságában, alkalmazkodóképességében és egyéb szempontjaiban felülmúlja a kénes lehorgonyzást, és a modern vasutak fő horgonyzási módszere. A kémiai rögzítőszer egy két-komponensű epoxigyanta, amely a kikeményedés után erős kémiai kötést hoz létre a síntüskével és a talpfával, 80 kN vagy annál nagyobb kihúzóerővel, amely 20-30%-kal nagyobb, mint a kénes rögzítésénél. A térhálósodási idő rövid (24 óra alatt eléri a tervezési szilárdságot), magas építési hatásfokkal, fűtést nem igényel, elkerülve a kénes lehorgonyzás során keletkező mérgező gázokat, ami környezetbarátabb és biztonságosabb. A kémiai rögzítés kiváló magas és alacsony hőmérsékleti ellenállással rendelkezik; a rögzítési erő csillapítása 10%-nál kisebb vagy egyenlő -40-80 fokos környezetben, amely szélsőséges éghajlati területeken is használható. A rögzítési pontosság nagy, a síncsúcs pozicionálási eltérése ±0,5 mm vagy annál kisebb, pontosabb, mint a kénes rögzítés (±2 mm), biztosítva a vágány simaságát. A kémiai rögzítőszerek nem zsugorodnak, hatékonyan kitölthetik a talpfák lefoglalt lyukaiban lévő réseket, elkerülhetik a kénrögzítésnél könnyen előforduló hézagproblémákat, és javítják a hosszú távú stabilitást, amelyet széles körben alkalmaznak a nagysebességű, nagy fuvarozású és más csúcskategóriás vonalakon.
Melyek a külföldi szabványos, mechanikusan lehorgonyzott síntüskék folyamatjellemzői és alkalmazható forgatókönyvei?
A külföldi szabványos, mechanikusan lehorgonyzott síntüskék mechanikus szerkezeteken keresztül vannak rögzítve, eltérő folyamatjellemzőkkel, és alkalmazkodnak az egyedi építési és üzemeltetési igényekhez. A tágulási karmantyúk vagy menetrögzítő szerkezetek alkalmazásakor nincs szükség rögzítőszerekre, a beépítési idő pedig csak 5-10 perc tüskénként, sokkal gyorsabb, mint a vegyszeres és kénes rögzítésnél, alkalmas sürgősségi javítási projektekhez vagy ideiglenes vezetékekhez. A vasúti tüskék szétszerelhetők és újra felhasználhatók, csökkentve az anyagpazarlást és az építési költségeket a gyakori beállítást igénylő tesztvonalak vagy pálya-rekonstrukciók esetében. A mechanikus lehorgonyzást nem befolyásolja a hőmérséklet és a páratartalom, és normál körülmények között megépíthető -40-60 fokos környezetben, alkalmas vészhelyzeti műveletekre zord környezetben. A külföldi szabványos, mechanikusan lehorgonyzott síntüskék kihúzóereje nagyobb vagy egyenlő, mint 70 kN, kielégítve a hagyományos sebességű vonalak és egyes városi vasútvonalak igényeit, de a teherbírása kisebb, mint a vegyszeres horgonyzásé, ezért nem alkalmas nehéz vontatású vonalakra. Egyes csúcskategóriás, mechanikusan lehorgonyzott síntüskék üreges kialakításúak, amelyek könnyűek, könnyen szállíthatók és felszerelhetők, valamint szigetelő funkcióval rendelkeznek, így alkalmazkodnak a villamosított vonalakhoz.
Mi az alkalmazkodási elv a síntüsketípusok és a talpfák típusai között?
A sín tüskés típusait pontosan hozzá kell igazítani a talpfa típusokhoz, hogy biztosítsák a rögzítési hatást és a vágánystabilitást, a „szerkezeti illeszkedés és szilárdság illeszkedésének” alapelvével. A fából készült talpfáknál közönséges síncsúcsokat vagy spirálsíntüskéket kell használni, amelyek átmérője legfeljebb 16 mm, hossza pedig 120-140 mm, hogy elkerülje a túl vastag síntüskék által okozott fa talpfák megrepedését. A beton aljzatvonalak általánosak; a közönséges betonaljakat kénhorgonyozású spirálsíntüskékhez alkalmazzák, míg az előfeszített beton talpfák előnyben részesítik a nagy-szilárdságú, vegyszeres horgonyozású spirálsíntüskéket, amelyek kihúzóerő-nagyobb vagy egyenlő, mint 80 kN. A ballaszt nélküli pályalemezeknél speciális szigetelt síntüskéket kell használni, amelyek előre-beágyazott hüvelyeken keresztül vannak rögzítve, és a síntüske és a hüvely közötti illesztési rés legfeljebb 0,3 mm a pontos pozicionálás érdekében. Az acél talpfasoroknál mechanikusan lehorgonyzott síntüskéket kell használni, amelyeket csavaros reteszeléssel kell rögzíteni, elkerülve az acél talpfák hegesztés vagy vegyi rögzítés által okozott sérülését. Az alkalmazkodás során figyelembe kell venni a talpfák teherbíró képességét is; a nehéz{14}}vonatú vonalakon lévő talpfákat nagy szilárdságú vasúti tüskékkel kell felszerelni, míg a közönséges vonalakon gazdaságos vasúti tüskék használhatók a teljesítmény és a költségek egyensúlyára.